null Belföldi halszállítás feltételei

Belföldi halszállítás feltételei

Tenyésztett víziállatok belföldön tenyésztés, továbbtartás, állománypótlás céljából csak víziállat-egészségőr által, előzetes helyszíni szemlét követően kiállított igazolással hozhatók forgalomba. Emberi fogyasztást megelőző, előkészítés céljából illetve előkészítés nélkül, emberi fogyasztás céljából forgalomba hozott belföldi halszállítmányokat víziállat-egészségőr által, előzetes helyszíni szemlét követően kiállított igazolásnak és állattartói nyilatkozatnak kell kísérnie.

A tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állat-egészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet szerint tenyésztett víziállatok belföldön tenyésztés, továbbtartás és állománypótlás céljából csak akkor hozhatók forgalomba, ha előzetes helyszíni szemle alapján, a képesített víziállat-egészségőr a víziállat-egészségőri igazolás I–III. részének kitöltésével igazolja, hogy az állatok betegségre mutató elváltozást nem mutatnak, az állatok olyan gazdaságból származnak, ahol nem áll fenn ismeretlen eredetű megnövekedett arányú elhullás valamint hogy az érintett állományban a KHV vírusát nem mutatták ki, és nem állapítottak meg e kórokozók által okozott betegséget.

Fogékony fajok szállítás esetében az igazoláshoz csatolni kell a KHV kimutatására irányuló, az NRL által egy éven belül elvégzett diagnosztikai vizsgálatok negatív eredményét tartalmazó dokumentumnak víziállat-egészségőr aláírt másolatát.

A 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásai alapján  tenyésztett víziállatok emberi fogyasztást megelőző, előkészítés céljából illetve előkészítés nélkül, emberi fogyasztás céljából belföldön csak akkor hozhatók forgalomba, ha a képesített víziállat-egészségőr a víziállat-egészségőri igazolás I–II. részének kitöltésével igazolja, hogy  az állatok betegségre mutató elváltozást nem mutatnak, az állatok olyan gazdaságból származnak, ahol nem áll fenn ismeretlen eredetű megnövekedett arányú elhullás, valamint az érintett állományban a KHV betegség vírusát nem mutatták ki, és nem állapítottak meg e kórokozók által okozott betegséget, és a szállítmányokat állattartói nyilatkozat is kíséri.

Kapcsolódó anyagok
Változások a belföldi élőállat-szállításban
GYIK


Friss hírek

2024. október 4, péntek

Bács-Kiskun vármegye - 82. számú vizsgálat - Bajai SZC - Baja

Bács-Kiskun vármegye - 82. számú vizsgálat - Bajai SZC - Baja

Tovább >

2024. szeptember 30, hétfő

Baranya vármegye - 44. számú vizsgálat - Apáczai Nevelési Központ Főzőkonyha - Pécs

Baranya vármegye - 44. számú vizsgálat - Apáczai Nevelési Központ Főzőkonyha - Pécs

Tovább >