null Madárinfluenza járvány: senki ne vásároljon élő baromfit a korlátozott területekről!

Madárinfluenza járvány: senki ne vásároljon élő baromfit a korlátozott területekről!

2022. december 15, csütörtök

Egyre nagyobb számban jelennek meg élő baromfit kínáló online hirdetések a madárinfluenza járvány miatt korlátozás alá eső területekről, elsősorban Bács-Kiskun megyéből. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét, hogy amellett, hogy ez súlyos szabályszegés és illegális tevékenység, komoly kockázatot is jelent, mivel könnyen a járvány kiterjedéséhez, a még érintetlen megyék befertőzéséhez is vezethet.

A Nébih felé több jelzés is érkezett az elmúlt napokban, hogy internetes hirdetési portálokon korlátozás alatt álló Bács-Kiskun megyei területekről származó élő baromfit, jellemzően víziszárnyasokat kínálnak eladásra az ország egész területén. A jelenleg érvényes előírások szerint ezekről a korlátozott területekről, azaz védő- és megfigyelési körzetekből kizárólag vágóhídra lehet az állatokat szállítani, oda is csak kedvező eredményű előzetes vizsgálatok alapján. Mivel a betegséget a fertőzött állatok is terjesztik, így a hirdetések azon túl, hogy súlyos szabályszegésnek számítanak, komoly járványügyi kockázatot is jelentenek, az esetlegesen vírushordozó szárnyasokkal ugyanis hozzájárulhatnak a még mentes megyék befertőzéséhez. 

A Nébih felveszi a kapcsolatot az érintett szolgáltatókkal és a továbbiakban kiemelten figyeli majd a hasonló hirdetéseket megjelenését, komoly bírsággal sújtva a szabályszegőket. Tekintettel a súlyos kockázatra azon állattartóknak, akik tevékenységükkel bizonyítottan hozzájárulnak a járvány terjesztéséhez, bírósági feljelentéssel is szembe kell nézniük.

A felelőtlen állattartói magatartás gazdák százainak okozhat komoly gazdasági kárt. Épp ezért a Nébih felhívja a figyelmet, hogy semmi esetre se vásároljanak a korlátozás alatt álló területekről élő baromfikat. Az érintett települések listája elérhető a Nébih tematikus oldalán (https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza-telepulesek) vagy interaktív térképén. A hatóság kéri, ha valaki ilyen jellegű hirdetést lát, a link megküldésével jelezze a ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen.


Friss hírek

2024. április 18, csütörtök

A magyar fogyasztók aflatoxin terhelését vizsgálták a Nébih szakemberei

A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös projektben vett részt: „A magyar fogyasztók rövid és hosszú távú aflatoxin-terhelésének meghatározása a tejtermékláncban és a kockázatkezelő intézkedések megalapozása”-címmel. A szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosságot jelenleg nem fenyegeti jelentős aflatoxin egészségügyi kockázat. Bár azonnali ellenintézkedések nem szükségesek, a takarmányok és élelmiszerek folyamatos ellenőrzése a lehetséges aflatoxin szennyeződésekre mégis indokolt és javasolt.

Tovább >

2024. április 16, kedd

Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét újra elérte a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A hatóság a madárinfluenza újbóli jelenléte miatt ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járvány elleni védekezés fontosságára.

Tovább >