null Fontos információk a veszettségről és az ellene való védekezésről

Fontos információk a veszettségről és az ellene való védekezésről

2024. január 15, hétfő

Év elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét veszettséget állapított meg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, egy a rendszeres monitoring program keretében kilőtt aranysakálnál és egy elhullott kutyánál.

Valamennyi eset az ukrán határ közelében történt, a térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt nem tudta végrehajtani a rókaállományban végzett immunizálási programját.

Az érintett vadgazdálkodási egységek területén már korábban számos járványügyi intézkedés – többek között fokozott felügyelet, ebzárlat, rókák gyérítése – elrendelését kezdeményezte a hatóság, ugyanis már tavaly ősszel is észleltek veszettség-eseteket a térségben. Tekintettel arra, hogy a vírus az emberre is veszélyes, a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi. Az esetekről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) illetékes szervét is tájékoztatta a Nébih.

A hazai állategészségügyi védekező intézkedések közé tartozik például a vadon élő rókák vakcinázása, a veszettség gyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé, valamint az ebek kötelező vakcinázása.
A vadon élő állatokban előforduló veszettség felszámolásának hatékony módja a rókák orális immunizálása, melynek során a rókák számára vonzó, csalianyagba burkolt veszettségvakcinát juttatnak ki az élőhelyeikre.

Hazánkban a veszettségtől nem mentes országokkal szomszédos részen, a Dunától keletre eső terület déli és keleti sávjában történik a rókák veszettség elleni orális immunizálása (vakcinakiszórás) évente kétszer, tavasszal és ősszel. Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek eredményei alapján a vakcinázott területeken a rókák több, mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.

A magyarországi veszettség járványügyi helyzet folyamatos felügyelete és monitorozása céljából az állategészségügyi hatóság minden rendellenesen viselkedő vagy idegrendszeri tüneteket mutató, továbbá az elhullásuk előtt emberre támadó háziállat és vadállat veszettségre irányuló vizsgálatát elvégzi. Ugyanígy az ország teljes területén elhullva talált rókák és egyéb, vadon élő emlősállatok veszettségre irányuló vizsgálata is megtörténik. Ezek a vizsgálatok az utóbbi években, az ország jelenleg mentes területein nem mutattak ki veszettség-fertőzöttséget sem házi, sem vadon élő állatokban.

A veszettség gyanújának bejelentése jogszabályi kötelesség, az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok és az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.
Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, haladéktalanul jelentse azt az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244)!


A veszettség elleni védekezést nem csak a vadállatokban kell folytatni, hanem háziállatokban is.
Az ország betegségtől való mentesítésében és az emberi megbetegedések megelőzésében fontos szerepe van a háziasított húsevők rendszeres veszettség elleni védőoltásának.

A kutyák kötelező, veszettség elleni rendszeres védőoltását Magyarországon jogszabály írja elő (164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet). A macskák rendszeres, kötelező veszettség elleni oltását jogszabály nem írja ugyan elő, mégis a faj életmódja miatt ez erősen javasolt. A macskák kijárnak a kertből, többet mozognak a szabadban, ezáltal nagyobb eséllyel találkoznak vadakkal – így rókával is – és nagyobb eséllyel fertőződnek. Az egyéb, kedvtelésből tartott húsevő állatoknál (például vadászgörény) szintén nincs jogszabályi kötelezettség a veszettség elleni oltásra, de ezen állatoknál is mindenképpen javasolt az immunizálás: kisállatunk megbetegedésének megelőzése érdekében, és a vírus emberre is veszélyes volta miatt.

A Nébih és a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) ezúton felhívja a kutya- és macskatartók, valamint egyéb húsevő állatokat tartó gazdák figyelmét a veszettség elleni védőoltás rendszeres beadatásának kiemelt fontosságára! 

A veszettség évente több tízezer ember halálát okozza. Az ember fertőződése bekövetkezhet a veszett állat marása útján, a nyáluk sebbe, sérült bőrre jutása következtében vagy például a veszett rókák nyúzása során. Ezért kiemelten fontos a harapást, karmolást (macska!) követően a mielőbbi sebellátás, a seb szappannal vagy legalább tiszta vízzel való kimosása, fertőtlenítőszerrel való átöblítése, majd minél hamarabb orvoshoz kell fordulni. A megharapott ember veszettség elleni oltásáról a sérülést ellátó orvos, illetve a népegészségügyi hatóság dönt, az országos tisztifőorvos által kiadott szakmai irányelvek szerinti kockázatértékelés alapján.

A betegség kórtanáról és tüneteiről, a veszettség terjedési módjáról, előfordulásáról, a hazai járványügyi helyzetről, a lakókörnyezetben látható rókákkal kapcsolatos tudnivalókról, a rókák veszettség elleni immunizálásának programjáról, a háziállatok veszettség elleni védőoltásáról és a humán érintettséghez (harapás, karmolás) tartozó teendőkről részletes információk találhatóak portálunkon: 

https://portal.nebih.gov.hu/veszettseg
https://veszettsegmentesites.hu 
https://portal.nebih.gov.hu/kitoresek-es-mentessegek
 


Friss hírek

2024. május 8, szerda

Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a hazai nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán. Az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése, valamint a hozzájuk kapcsolódó előírások megszegése nagymértékű bírságok kiszabását vonhatja maga után.

Tovább >

2024. május 7, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal épületeinek épületenergetikai fejlesztése

KEHOP PLUSZ-4.1.4-23-2023-00007 (korábban: KEHOP-5.2.2-16-2017-00120)

Tovább >