null Észak-magyarországi nagyhalak után kutat a Nébih

Észak-magyarországi nagyhalak után kutat a Nébih

2021. január 18, hétfő

Észak-magyarországi vízterületeken megfogott, majd visszaengedett, 10 kg-nál nagyobb pontyok fényképeit várja a Nébih Állami Halőri Szolgálata a sporthorgászoktól. A hatóság az elmúlt 7-8 évben készült fotókra számít, melyek segítségével hatékonyabban léphetnek fel a horgászat-halászat területén jelen lévő illegális tevékenységek, elsősorban szabálytalan pontyáttelepítések ellen.

A felhívásban érintett vízterületek:
•    Debreceni tó - Gólem tó (víztérkód: 05-0097-1-4)
•    Mályi tó (víztérkód: 05-0179-1-5)

E két vízterület esetében várják az elmúlt 7-8 évben megfogott (majd visszaengedett), 10 kg-ot meghaladó ponty egyedekről készült fényképeket a szakemberek az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre. Kérjük, a levélben jelöljék meg, hogy a halakat melyik vízterületen és mikor fogták, esetleg a kifogáskor mért tömegüket, az e-mail tárgyában pedig a „Nagyhal” kifejezés szerepeljen.
Minden természetet és horgászatot kedvelő ember érdeke és kötelessége, hogy a halgazdálkodási vízterületeink halállománya fennmaradhasson. A fényképek beküldésével e munkához járulhatnak most hatékonyan hozzá a sporthorgászok.

Az illegális haláttelepítésekről
Természetes vizeink és annak halállománya nemzeti kincs. Megóvása és fenntarthatóságának biztosítása a halgazdálkodási hatóság kiemelt feladata. A sporthorgászat szemlélete egyre nagyobb teret hódít magának, hiszen manapság a horgásztársadalom jelentős része nem, mint élelmiszer tekint a halra, hanem pusztán a minél nagyobb zsákmány kifogásában érdekelt. Ennek következtében országszerte egyre több a sporthorgászatra és horgászversenyekre specializálódott magán horgásztó, melyek kimondottan a „nagyhal” fogásának élményét garantálják a horgászok számára. A nagytestű halak horgászati reklámértéket is képviselnek, így a magán tavak alapvető érdeke, hogy az általuk kezelt tóban minél több nagytestű hal legyen. Az ilyen nagytestű halak felnevelése azonban több évtizedes munka eredménye, ennek következtében nehezen beszerezhetőek és piaci értékük – egy 25-30kg ponty esetében – meghaladhatja a 600 000 Ft-ot. Mindezek alapján könnyebben megérthető, miért épült feketegazdaság az ilyen nagyhalak természetes vizeinkből való kifogására és magán horgásztavaknak történő értékesítésére. 

Kérjük, ha halászattal-horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést észlel, írjon az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre!


Friss hírek

2023. november 30, csütörtök

Élelmiszerboltokat minősített a Szupermenta

A Szupermenta programban ezúttal kereskedelmi egységek fagyasztottélelmiszer-részlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Országszerte 30 boltban jártak az ellenőrök. Akadt olyan hely, ahol a fagyasztókamra hőmérséklete nem bizonyult megfelelőnek, és az ott tárolt termékek maghőmérséklete is magasabb volt az előírtnál. A hűtési lánc megszakadása miatt az üzletet pénzbírsággal szankcionálták, valamint a hatósági felügyelők megtiltották az érintett élelmiszerek forgalmazását.

Tovább >

2023. november 29, szerda

Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságokkal szembesült egy pékségben a Nébih

Egy Pest vármegyei pékségben és cukrászüzemben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az élelmiszeripari üzemben súlyos higiéniai problémákkal és nyomonkövetési hiányosságokkal szembesültek a szakemberek. Az akció során többek között mintegy egy tonna nem nyomonkövethető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert vontak ki a forgalomból, továbbá az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették.

Tovább >