null Elérhető az e-GN gyakorló felülete

Elérhető az eGN gyakorló felülete

2023. október 2, hétfő

Gyakorló felületet alakított ki az elektronikus gazdálkodási naplóhoz (eGN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A fejlesztés nagy segítséget jelent a gazdálkodóknak a naplóvezetésben: általa megismerhetik az eGN felépítését, az elérhető műveleteket, továbbá maga az adatrögzítés is kockázatmentesen gyakorolható.

Az eGN gyakorló alkalmazásába ugyanúgy kell belépni, ahogyan a gazdálkodók által már ismert naplóba, azaz a felület a ‒ KAÜ-s azonosítást követően ‒ a Nébih ügyfélprofil rendszerében (ÜPR – https://upr.nebih.gov.hu/) érhető el. Az ÜPR-be belépve az ügyfelek közvetlenül a főoldalról indíthatják az eGN-t. A gyakorló alkalmazás a napló főoldalának jobb felső sarkában lévő zöld színű szerszámkulcsra kattintva érhető el.

A tesztfelületen keresztül betölthetőek a valós EK adatok, valamint elérhető az éles programnak megfelelő eszköz- és kódtár is. A két felület között mindössze abban van különbség, hogy a gyakorló alkalmazásból riport nem exportálható, valamint nem lehet meghatalmazással belépni.

Kiemelten fontos, hogy a rendszer a gyakorló alkalmazásból semmilyen adatot nem tölt át az éles felületre, ezért a hivatal a gazdálkodók fokozott figyelmét kéri abban, hogy mindig a szándékuknak megfelelő felületet használják. A fejlécben a piros „eGN gyakorló alkalmazás” felirat jelzi, hogy a felhasználó aktuálisan melyik felületre lépett be.
A téves adatrögzítések elkerülése érdekében az éles rendszerbe történő visszalépésre kizárólag ismételt bejelentkezés után van lehetőség.
A gyakorló rendszerben generált tokenek esetében szintén fennáll, hogy azok kizárólag a gyakorló alkalmazásban érvényesek és használhatóak.

A gyakorló felülettel kapcsolatban az egn@nebih.gov.hu címen kérhető segítség.               
 


Friss hírek

2024. február 29, csütörtök

Tudnivalók a növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónos kijuttatásának kérelmezéséről

Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nébih munkatársaihoz annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra. Az alábbiakban összegyűjtöttük a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.

Tovább >

2024. február 28, szerda

Már most érdemes védekezni a mezei pocok ellen

Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földhasználók figyelmét: kiemelten fontos, hogy késlekedés nélkül felmérjék a kártevő népességét a táblákon és azok környezetében. Az időben megtett védekezéssel csökkenthető a kártétel, melyhez többféle készítmény és felhasználási forma is a gazdák rendelkezésére áll.

Tovább >