null Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza

Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza

2022. november 7, hétfő

Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál. Az érintett állományok felszámolása már a betegség gyanúja alapján lezajlott és az egyéb járványvédelmi intézkedéseket is elrendelte a hatóság. A járványhelyzethez igazodva a Nébih laboratóriuma is módosította a mintakezelés rendjét.

A Csongrád-Csanád megyei Szentes településen található, több mint 8.300 törzsludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. Hasonlóképpen jelentkezett a betegség a Sándorfalván lévő, mintegy 2.200 egyedből álló tömőlúd-állományban is. A Nébih laboratóriuma mindkét állományban a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már a fertőzés gyanúja alapján megtették. A kitörésben érintett gazdaságok körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet. Ezenkívül továbbra is érvényesek Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein a szárnyasok technológiai mozgatására vonatkozó szigorítások

A madárinfluenza-járványhelyzet változásával a Nébih életbe léptette a módosított laboratóriumi mintakezelési rendet. Eszerint a megrendelők által személyesen behozott mintáknál még aznap megtörténik a PCR vizsgálat és az eredményközlés, amennyiben a vizsgálati minták legkésőbb 10 óráig beérkeznek a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumába. – A vágóhidak számára kiemelten fontos, hogy minden délelőttre tervezett vágás esetén az állatok mintáit előző nap 10.00 óráig el kell juttatniuk a Nébih-hez. A mintaszállító gépjárművel behozott minták esetében pedig a beérkezés másnapján zajlik a PCR vizsgálat és az eredményközlés.

A kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
 


Friss hírek

2023. szeptember 29, péntek

Illegális baromfiállományt számolt fel a hatóság

Egy Bács-Kiskun vármegyei állattartó telepen illegális állattartás gyanúja miatt tartott ellenőrzést az illetékes kormányhivatal. Az állategészségügyi szakemberek az ismeretlen származású és egészségügyi státuszú állományt felszámolták, továbbá a hatóság járványügyi szabályszegés miatt feljelentést tesz.

Tovább >

2023. szeptember 27, szerda

Újabb lépés a fenntarthatóság felé: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak

Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint. A rekord számú, több mint 500 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei azt mutatják, leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek feleslegesen a szemétbe. A legfrissebb adatok alapján a magyar háztartások újabb jelentős lépést tettek a fenntarthatóság felé, ugyanis 2016 óta 27%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás.

Tovább >