null A növényvédő szerek csoportosítása forgalmi kategóriák szerint

A növényvédő szerek csoportosítása forgalmi kategóriák szerint

2020. február 11, kedd

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020 első időszakában egy 18 részből álló cikksorozatban járja végig a növényvédelem területét érintő változásokat. A sorozat harmadik részében a növényvédő szereknek a forgalmi kategóriák szerinti csoportosításával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A növényvédelmi hatóság a növényvédő szereket felhasználásuk és forgalmazásuk szerint 3 forgalmi kategóriába sorolja (jelölésük: I., II. és III.). A kategóriarendszer lehetővé teszi, hogy az ún. „hivatásos felhasználás” céljából felhasználandó növényvédő szerek elkülöníthetőek legyenek a hobbikertészkedésnél is alkalmazható növényvédő szerektől. Ezek a kategóriák adnak választ arra a kérdésre, hogy az adott készítménnyel ki, milyen végzettséggel, milyen jogosultsággal és milyen tevékenységet végezhet.

A forgalmi kategóriába sorolás elsősorban az adott készítmény humán- és ökotoxikológiai tulajdonságai alapján történik, vagyis azt veszik figyelembe, hogy milyen veszélyt – illetve kockázatot – hordoz annak felhasználása.

Az I. és II. forgalmi kategóriába tartozó növényvédő szereket a megyei kormányhivatalok növény-és talajvédelmi szakhatósága által kiadott engedéllyel („fehér” illetve „zöld könyv”) lehet forgalmazni, megvásárolni és felhasználni.

I. forgalmi kategória

  • Az I. forgalmi kategóriába tartozó növényvédő szerek forgalmazására, megvásárlására és felhasználására kizárólag felsőfokú növényvédelmi szakképesítéssel és I. forgalmi kategóriájú hatályos engedéllyel rendelkező személy jogosult.
  • Mind saját célú felhasználásra, mind szolgáltatási tevékenységre, továbbá minden, ezekkel összefüggő tevékenységre (vásárlás, szállítás, raktározás) csak akkor kerülhet sor, ha az előbb említett feltételek mellett a tevékenységet végző személy tagja a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarának.
  • Fontos tudni, hogy az I. forgalmi kategóriájú hatályos engedéllyel a II. és a III. forgalmi kategóriába tartozó növényvédő szerek forgalmazása, felhasználása és a hozzájuk kapcsolt szolgáltatói tevékenységi körök is végezhetőek.
  • Közterületen, lakott területrészen, üdülőterületen, házi kertben, közösségi célt szolgáló területen minden esetben tilos az I. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek alkalmazása!

II. forgalmi kategória

  • A II. forgalmi kategóriába olyan növényvédő szerek tartoznak, amelyekkel akkor végezhető növényvédelmi tevékenység, ha a tevékenységet végző személy az alábbi végzettségek birtokában érvényes „zöld könyvvel” is rendelkezik:
  • II. és III. forgalmi kategóriájú növényvédő szerrel folytatott bármely tevékenységre jogosult az a személy, aki középfokú növényvédelmi végzettséget szerzett (növényvédelmi technikus).
  • A szolgáltatás kivételével II. és III. forgalmi kategóriájú növényvédő szerrel folytatott tevékenységekre jogosult:
  • a növényvédő és méregraktár-kezelő szakképesítéssel, illetve növényvédő szak- és betanított munkás képesítéssel rendelkező személy, vagy
  • növényvédelmi tantárgyakból egyetemi vagy főiskolai képzés során eredményes vizsgával rendelkező személy, vagy
  • legalább általános iskolát végzett, a 18. életévét betöltött, és a 80 órás növényvédelmi alaptanfolyamot, más néven a “zöldkönyves” tanfolyamot sikeresen elvégző személy.
  • Az engedélyt a kérelmező lakóhelye szerint illetékes növény- és talajvédelmi szakhatósága adja ki. Ezzel az engedéllyel jogosult lesz a tevékenységet végző a II. forgalmi kategóriájú szerek vásárlására, saját célú felhasználására és az azokkal történő szolgáltatói tevékenységben munkavégzőként részt venni. Ezt az alapképzést, illetve annak 5 évenként kötelező továbbképzését országos szinten a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szervezi. A képzésekkel kapcsolatos egyéb információkról a kamara megyei szervezeteinél lehet érdeklődni.
  • A II. forgalmi kategóriájú növényvédő szerrel folytatható tevékenység(ek)re jogosító engedély a III. forgalmi kategóriájú növényvédő szerrel folytatott azonos tevékenység(ek)re is jogosít.

Az I. és II. forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szer megvásárlására és – érvényes „zöld könyv” birtokában – annak a felügyelet melletti kijuttatására jogosít az ún. növényorvosi vény, amely a humán és állatgyógyászatból ismert módon a feltételes forgalmú (I. és II. kategóriás) szerek esetében használatos. A szakirányítást ellátó növényorvos állítja ki a papíralapú vagy elektronikus receptet, és az ő utasításai alapján, felügyelete és felelősségvállalása mellett történhet a felhasználás. Növényorvosi vényt magánszemély vagy gazdálkodó szervezet nevére is ki lehet állítani, ez esetben azonban lényeges, hogy a számla és a vény azonos névre szóljon, ezzel igazolva a vásárlási jogosultságot.

III. forgalmi kategória

  • A III. forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szerek a szabadforgalmú vagy szabad felhasználású növényvédő szereket jelentik, mivel vásárlásuk és saját célú felhasználásuk szakképesítéshez, engedélyhez nem kötött. Azonban az ebbe a kategóriába tartozó növényvédő szerrel folytatott forgalmazásra, a vele összefüggő raktározási és szállítási tevékenység folytatására csak akkor kerülhet sor, ha a tevékenységet végző személy legalább II. forgalmi kategóriájú hatósági engedéllyel rendelkezik!
  • Minden 18. életévét betöltött személy megvásárolhatja és saját célra felhasználhatja a III. forgalmi kategóriájú növényvédő szereket, azonban ezen készítmények biztonságos és szakszerű alkalmazásához is szükség van a növényvédő szerek felhasználására vonatkozó alapvető ismeretekre, amelyekről a készítmények címkéjén található tájékoztatás.
  • Fontos megjegyezni, hogy az egyes készítmények esetében a kiszereléstől függően változhat a megállapított forgalmi kategória (pl.: ugyanaz a készítmény kicsi, azaz 250 g-nál kisebb kiszerelésben III. forgalmi kategóriába sorolt, nagyobb, azaz 250 g-nál nagyobb kiszerelésben viszont már II. forgalmi kategóriába sorolandó).

Rendkívül fontos, hogy a növényvédő szereket minden esetben felelősséggel válasszuk ki és alkalmazzuk! Fokozottan ügyeljünk arra, hogy a szereket a csomagolásukon is feltüntetett gyártói utasítások teljeskörű betartása mellett szállítsuk, tároljuk és juttassuk ki!

Kapcsolódó jogszabály
A növényvédelmi tevékenységgel kapcsolatos szabályozásról, valamint a forgalmi kategóriákhoz kapcsolódó részletesebb információkról a növényvédelemi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendeletben lehet tájékozódni.

Friss hírek

2024. szeptember 30, hétfő

Baranya vármegye - 44. számú vizsgálat - Apáczai Nevelési Központ Főzőkonyha - Pécs

Baranya vármegye - 44. számú vizsgálat - Apáczai Nevelési Központ Főzőkonyha - Pécs

Tovább >

2024. szeptember 18, szerda

Somogy vármegye - 22. számú vizsgálat - Főzőkonyha - Kaposfő

Somogy vármegye - 22. számú vizsgálat - Főzőkonyha - Kaposfő

Tovább >