null A bizonytalan eredetű vetőburgonya jelentős kockázatot rejt

A bizonytalan eredetű vetőburgonya jelentős kockázatot rejt

2021. március 24, szerda

Nem érdemes kockáztatni az ellenőrizetlen vetőburgonya ültetésével. A megspórolt költségnél jóval többet is veszíthet a termelő, hiszen a fennálló fertőzés veszélye és az azzal járó terméskiesés mellett egyéb kockázat is várható.

Idén is számos hirdetést találunk, amelyekben kisebb-nagyobb mennyiségben "apróburgonyát", "vetni való burgonyát", "tavalyi címkés" burgonyát - és még számtalan szóhasználattal - kínálnak megvételre.  A hatóság mindent megtesz ezek eltávolításáért, de vásárlóként is sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a bajt. Az ilyen hirdetések ugyanis egyértelműen arra utalnak, hogy nem fémzárolt, vetésre szánt étkezési burgonyát hirdetnek. Amellett, hogy semmit sem tudunk az ilyen burgonya növényegészségügyi állapotáról, általában a fajta azonossága és nyomonkövethetősége is kérdéses.
A kiskertekben felszaporított, eladásból megmaradt étkezési burgonya ültetése mindig kockázatokkal jár. Ezekben a gumókban nagy mértékben megtalálhatóak a burgonyavírusok, amelyek jelentős termésveszteséget is okozhatnak. Ezen felül megjelenhetnek uniós zárlati károsítók is, mint például a burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum, és a burgonya baktériumos gyűrűs rothadását okozó Clavibacter sepedonicus. Már mindkét zárlati baktérium előfordult hazánkban 2020-ban, ezért ez további veszélyforrást jelenthet. A nyomonkövethetetlen étkezési burgonyákkal nemcsak a saját termésünket kockáztatjuk, hanem a szomszéd burgonyáját is megfertőzhetjük. 
Termelőként fontos tisztában lenni azzal is, hogy ha olyan zárlati károsítóval fertőződik a termésünk, amelyet nem ellenőrzött vetőburgonyából állítottunk elő, nem jár kártalanítás. Az ilyen esetekből adódó anyagi kár kockázata jóval nagyobb, mint amennyi megtakarításra számíthatunk a bizonytalan eredetű ültetési anyag megvásárlásával.
Tehát akár csak magunknak, akár eladásra termelünk burgonyát, mindenképp érdemes a fémzárolt vetőburgonya kínálatból választani, amelyek különböző kiszerelésekben számos helyen megtalálhatóak Magyarországon is.

A Nébih e témában készített részletes felhívása itt olvasható: 
https://portal.nebih.gov.hu/-/csak-ellenorzott-jo-minosegu-vetoburgonyat-ultessen

Friss hírek

2023. szeptember 27, szerda

Újabb lépés a fenntarthatóság felé: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak

Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint. A rekord számú, több mint 500 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei azt mutatják, leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek feleslegesen a szemétbe. A legfrissebb adatok alapján a magyar háztartások újabb jelentős lépést tettek a fenntarthatóság felé, ugyanis 2016 óta 27%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás.

Tovább >

2023. szeptember 26, kedd

Vágóhídi tevékenységet függesztett fel a Nébih

Egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhídon és a hozzá tartozó húsüzletben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A vágóhídon olyan súlyos higiéniai problémákat és nyomonkövetési hiányosságokat tártak fel az ellenőrök, hogy annak tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették. Az egységekben nagy mennyiségű jelöletlen élelmiszert is találtak: összesen több mint 4,3 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból a szakemberek.

Tovább >