null 47 elkobzott balint engedett vissza a Dunába az ÁHSZ

47 elkobzott balint engedett vissza a Dunába az ÁHSZ

2020. december 28, hétfő

Az elmúlt hetekben két tucat horgászboltban is ellenőrzést tartott a Nébih ÁHSZ. Az ellenőrzések során több száz csalihalnak szánt, igazolatlan eredetű ezüst kárászt, keszeget, bodorkát és egyéb halat foglaltak le a halőrök.

Az ellenőrzésekkor kirívónak számított annak a Váci horgászboltnak az esete, ahol összesen 145 hal került elő, köztük 47, 5-10 cm körüli balin. Az eljárás során kiderült, hogy a halak a Duna vízterületéről, horgászfogásból származnak, és az azokat kifogó horgász nem ismerte fel a méretkorlátozással védett balint. A lefoglalt őshonos halakat – eredetük igazolása után – a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) munkatársai visszaszállították természetes élőhelyükre, hogy visszanyerhessék szabadságukat.

Ez az eset is rávilágít, hogy a szélhajtó küsz (köznyelven sneci) és a hasonló méretű balin a tapasztalatlan szem számára könnyen összetéveszthető. Azonban, míg a sneci esetében nincs méretkorlátozás, addig a balin legkisebb kifogható mérete 40 cm. Ha horgászként kétségünk van a hal fajának beazonosításában, tanácsos megfogásukat követően azonnal visszaengedni őket, vagy hozzáértő tanácsát kérni. A méret és db szám korlátozással védett halaink előírásoktól eltérő kifogása az állami horgászjegy bevonásán  és váltásának megtiltásán túl – a halak halgazdálkodási értékének megfelelően – akár 500 000 Ft-ig terjedő halvédelmi bírsággal is sújtható. Emellett a horgász zsákmány kereskedelmi forgalmazásáért szintén halvédelmi bírság járhat. A csalihalak forgalmazásának és felhasználásának veszélyeiről ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben: https://portal.nebih.gov.hu/-/ovatosan-a-csalihal-forgalmazasaval-es-vasarlasaval

Természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így a hal és élőhelyének megőrzése közös feladatunk. A Nébih kéri a lakosságot, ha horgászattal, halászattal, halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztalnak, jelezzék az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.


Friss hírek

2024. június 14, péntek

Új funkció az EUTR-keresőben: már az erdőgazdálkodók korlátozásai is elérhetőek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR keresőjében az erdőgazdálkodók adatai név és születési dátum vagy adószám alapján kérdezhetők le. Az újabb EUTR fejlesztésnek köszönhetően már az erdőgazdálkodók esetleges felfüggesztése vagy eltiltása is látható a rendszerben.

Tovább >

2024. június 12, szerda

Zöldségpalánták kiskereskedelmi forgalmazását ellenőrizte a Nébih

A piacokon palántákat árusító kereskedőket ellenőriztek az elmúlt hetekben a Nébih szakemberei – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára.

Tovább >