null Gyümölcs törzsültetvények szemléi 2020-ban

Gyümölcs törzsültetvények szemléi 2020-ban

2020. július 23, csütörtök

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) évente ellenőrzi az előszaporításra használt prebázis, bázis gyümölcs törzsültetvényeket, valamint a faiskolai tömegszaporításra használt certifikált törzsültetvények nagyobb részét. A vonatkozó jogszabályok figyelembevételével 2020 júniusában, illetve júliusában végzett szemlék tapasztalatait alábbi cikkünkben foglaltuk össze.

A törzsültetvények a gyümölcsszaporítási rendszer kiemelkedően fontos részei. Amikor biológiai alapokról beszélünk, akkor elsősorban ezekre, a szaporító-alapanyagokat előállító növényállományokra gondolunk. Azok állapota, megbízhatósága (mind a fajtaazonosság, mind a kórokozómentesség tekintetében) nagyban meghatározza a gyümölcsfaiskolákból kikerülő ültetési anyagok minőségét. Éppen ezért évente ismétlődő hatósági ellenőrzésük is elengedhetetlen.

A szakmai jogszabályok részletesen előírják a létesítés, a minősítés és a fenntartás során szükséges szaporítóanyagfelügyeleti ellenőrzések követelményeit, amelyek a növényegészségügyi vizsgálatokkal és ellenőrzésekkel együtt komplex rendszert alkotnak. A törzsültetvények szaporítóanyagfelügyeleti szemléin felvett, évente aktualizált adatokai képezik a Nébih hivatalos nyilvántartásának alapját. A nyilvántartás kivonatát minden évben közzétesszük a Nébih honlapján, segítve ezzel a faiskolai termelőket és a gyümölcstermesztőket a fajták szaporító-alapanyagainak megtalálásában.

A nyilvántartás megtalálható a Nébih honlapján, a Növénytermesztés és kertészet tárgykör alatt, a Gyümölcs törzsültetvények 2019 című táblázatban.

A szemlékről általánosságban:

A szemlék során foglalkozunk a tételeknek a nyilvántartások és területi jelölések szerinti beazonosíthatóságával, a fajtaazonossággal és fajtatisztasággal, az anyanövények és növényállományok ápoltságával, kondíciójával, szaporítóanyaghozamával. Mindezeket, valamint az évenkénti anyanövényszám-változásokat jegyzőkönyvben rögzítjük, ezen adatok ismeretében állapítható ugyanis meg, hogy a tételek alkalmasak-e továbbszaporításra.

Különösen fontos a minősítéshez szükséges adatok felvétele az új tételek esetében. Amikor a növények fejlettsége és állapota megfelelő a fajtaazonosság, fajtatisztaság elbírálásához, akkor lehet a növényeket továbbszaporításra felhasználhatónak minősíteni. Mindezekhez közvetlen és közvetett információkat használunk fel: a növényeken látható fajtabélyegek és a kategóriának megfelelő jelölések (Bázis címke, kísérő származási igazolvány, tartós („fémszám”) jelölés) megléte, a fajtakitermesztésben és a többi törzsültetvény szemléi során szerzett információk. 

A Nébih szakemberei az ellenőrzésekhez kapcsolódva szinte minden esetben tartanak szakmai konzultációt is, melynek során fejlesztési javaslatokat tesznek, ugyanakkor a hatóság is sokat tanul a termesztők tapasztalataiból és az ültetvényekben látottakból.

A 2020. évi törzsültetvény-szemlék tapasztalatai:

Idén június 8 és július 9 között került sor a szemzőhajtástermő, a vegetatív alanytermő, a bogyósgyümölcsű és alany magtermő törzsültetvényszemlékre. Mivel a szaporító-alapanyagok közül a szemzőhajtások felhasználása történik a legkorábban (július végén kezdődik a szemzési időszak a hazai faiskolákban), ezért a helyszíni bejárások során elsősorban ezekre az ültetvényekre koncentráltunk.

Pest, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod, Csongrád-Csanád, Békés, valamint Győr-Moson-Sopron megyékben összesen 17 certifikált szemzőhajtástermő, 12 vegetatív alanytermő, 1 certifikált bogyósgyümölcs szaporítóanyag-termő, valamint a NAIK Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet 4 kutatóállomásán található prebázis és bázis törzsültetvények ellenőrzése zajlott le. A vizsgált törzsültetvények többségében nagyszámú (akár több száz) tételt tartanak fenn és szaporítanak tovább.

A 2020. nyári törzsültetvényszemlék tapasztalatait az alábbi fotók segítségével is láttatjuk.

Az 1-4. képeken fiatal szemzőhajtástermő certifikált törzsültetvények láthatók:

Mivel hazánkban még mindig gondot jelent a koros, emiatt már kevésbé biztonságos törzsültetvények, anyanövény-állományok megléte, ezért örülünk az új telepítéseknek s igyekszünk biztatni is a termelőket, hogy időben gondoskodjanak az idősödő törzsültetvények leváltásáról. Az új törzsültetvényeket az igényes fenntartás, a megbízhatóbb növényegészségügyi állapot, vitalitás és a tételek jó területi kijelölése jellemzi.

Az 5-8. képeken prebázis törzsültetvény tételek láthatók izolátorsátorban: 

A prebázis kategóriájú anyanövényeket ma már minden gyümölcsfaj esetében a kórokozókat terjesztő rovarvektorok ellen védelmet nyújtó zárt termesztőberendezésekben kell fenntartani. A NAIK GYDKI-ban történtek fejlesztések, új izolátorsátrak is épültek. Fontos, hogy e fejlesztések folytatódjanak és teremtődjön meg a magas fokozatú szaporítóanyag előállítás lehetősége minél több, a gyümölcstermesztők (és a fogyasztók) által keresett gyümölcsfajtánál.
 



Friss hírek

2024. február 20, kedd

Fontos tudnivalók gyümölcs szaporítóanyag vásárlása előtt

A megfelelő szaporítóanyagok nélkülözhetetlenek az esztétikus dísznövényekkel tarkított telkek, valamint a családoknak egészséges gyümölcsöt, sőt akár hasznot is adó házi- és hobbikertek kialakításában. Az ültetési anyagok minősége és megbízhatósága a kiskerti szektorban ugyanolyan lényeges, mint a professzionális ültetvénytelepítések esetén.

Tovább >

2024. február 14, szerda

A gyümölcs szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók február 28-ig jelenthetik be tevékenységüket

A Nébih felhívja az engedéllyel rendelkező gyümölcs szaporítóanyag-előállítók és -forgalmazók figyelmét, hogy tevékenységüket (évente) február 28-ig kell önállóan bejelenteniük a Nébih honlapján elérhető szemlebejelentő lapon.

Tovább >