null A madárinfluenza korlátozások jelentős részét feloldotta a Nébih a dél-alföldi vármegyékben

A madárinfluenza korlátozások jelentős részét feloldotta a Nébih a dél-alföldi vármegyékben

2023. január 19, csütörtök

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében a mai naptól a felügyeleti (megfigyelési) körzetek nagy részét feloldotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A baromfik betelepítése és újratelepítése szigorú feltételek mellett megkezdődhet az érintett országrészben.

A kötelezően előírt várakozási időben nem történt negatív járványügyi esemény Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben a 2022 novemberétől, illetve decemberétől korlátozás alatt álló területeken. Ennek köszönhetően a Nébih január 19-ével megszüntette a felügyeleti (megfigyelési) körzetek nagy részét. Az érintett térségben már csupán az utóbbi hetek kitöréseihez kapcsolódó három, 10 km-es sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzet áll fenn, valamint Hajdú-Bihar megyében található korlátozott terület.

A betelepítés és újratelepítés – a fennmaradó korlátozás alatti területek kivételével – szigorú feltételekkel megkezdődhet. Fontos azonban, hogy az őszi járványban érintett telepeken jelenleg erre csak akkor kerülhet sor, ha onnan kizárólag vágóhídra, azonnali vágásra szállítják az állatokat. Minden egyes újratelepítést hatósági állatorvos által elvégzett, kedvező eredményű helyszíni szemlének kell megelőznie.

Baromfi kihelyezése – a betelepítési eljárásrendben meghatározott előírások szigorú betartása mellett – csak olyan telepre engedélyezhető, ami

  • nem hivatalos Ramsari-területen található, valamint
  • 3 km-es körzetében nem található más állandó vizes terület, vadmadarak által bizonyítottan látogatott vizes élőhely.

Mivel a magas patogenitású madárinfluenza vírusa továbbra is jelen van az országban, ezért a feloldások ellenére sem lazulhat a járványügyi fegyelem. Az állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat.

A vízibaromfik technológiai mozgatása előtti kötelező tampon vizsgálat az egész ország területén továbbra is érvényben van. Az ilyen szállítások előfeltétele, hogy rendelkezésre álljon a kedvező eredményű laboratóriumi vizsgálat. Ugyanakkor hazánk mentes területein a vágóhídra szállítás előtti mintavétel nem kötelező, továbbá a szárnyasvad állományokat (pl. fácán) sem szükséges vizsgálni a szabadon engedés előtt.

Minden, a madárinfluenzával kapcsolatos információ, beleértve az interaktív térképet és a korlátozás alatt álló területek listáját elérhető a Nébih madárinfluenza aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza.


Friss hírek

2023. június 7, szerda

Még két hét áll rendelkezésre a Nébih ÁDI szervezte jártassági vizsgálat eredményének beküldésére

Az állategészségügyi vizsgálatokat végző magánlaboratóriumok számára szervezett a Nébih állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága jártassági vizsgálatokat 2023 első félévére. A résztvevő laboratóriumoknak szűk két hét áll rendelkezésére az eredmények leadására.

Tovább >

2023. június 7, szerda

Szemléletformálás és játék az Élelmiszerbiztonsági Világnapon

2023-ban „Az élelmiszer-szabványok életeket mentenek” kulcsüzenetre épül az Élelmiszerbiztonsági Világnap. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a június 7-i alkalomra társadalmi célú kampányt indított. A kampány edukatív részében a lakosság rövid szemléletformáló videók formájában ismerheti meg a FAO élelmiszer-szabványokkal kapcsolatos üzeneteit, valamint a legfőbb hazai élelmiszeripari szabálygyűjtemény, a Magyar Élelmiszerkönyv rendeltetését. Sőt az elmúlt napokban nem maradtak elfoglaltság nélkül a játékos kedvűek sem, akik a Nébih közösségi média felületein tehették próbára élelmiszerbiztonsági ismereteiket.

Tovább >