A weboldal utolsó módosításának dátuma: 2013. március 13.
Az állati melléktermékek olyan állati eredetű termékek, amelyeket nem szánnak
emberi fogyasztásra. Ezek az anyagok kockázatot jelentenek az emberi és az állati
egészségre, amennyiben azokat nem kezelik, vagy használják fel biztonságos módon.
Nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre példák az állattartó telepeken
elhullott gazdasági haszonállatok tetemei, kedvtelésből tartott állatok tetemei,
de ide tartoznak az olyan húsok, halak, tej és tojás, illetve ezek termékei is,
melyeket különböző okok miatt nem szánnak emberi fogyasztásra. Más példák az állati
melléktermékekre a bőrök és irhák, a gyapjú, a csontok, szarvak és paták.
TÖRTÉNET
Magyarországon az állati melléktermékek, vagy korábbi nevén állati hulladékok
országosan szabályozott módon történő kezelésére az állategészségügy rendezéséről szóló 1888. évi VII. törvénycikk óta kerül sor. Ennek 34. §.-a szerint „Ragadós betegségben elhullott vagy leölt állatok hullája, továbbá ily állatok
hulláinak azon részei, melyek a betegség elhurczolására alkalmasak (hus, bőrök,
belek, szarvak, körmök stb.) végre az alomtrágya és az állatok hulladékai rendszerint
forgalomba nem hozhatók és föl nem használhatók, hanem alkalmas módon, veszélyt
nem okozva, ártalmatlanokká teendők.”
Az állati hulladékkezelés kezdetben is hagyományosan a helyi települések saját
felelősségi körébe tartozott, ennek megfelelően a későbbiekben minden településen
dögkutak, dögterek és lerakó helyek alakultak.
Később azonban a járvány-, illetve a közegészségügyi szabályok fokozatos előtérbe
kerülésével egyre nagyobb hangsúly helyeződött a hulladékok szakszerű és biztonságos
módon történő ártalmatlanítására.
Magyarország EU csatlakozásától, 2004. május 1-től kezdődően a vonatkozó EU jogszabály
megtiltotta az állati hulladék elföldelését és dögkutakba helyezését.
2005. december 31-ig az önkormányzatoknak be kellett záratniuk az összes dögkutat,
dögteret.
A jelenlegi szabályozás magyar és EU jogszabályokon alapszik, kiterjed az állati
melléktermékek gyűjtésének, szállításának, tárolásásának, kezelésének, felhasználásának,
ártalmatlanításának, forgalomba hozatalának, nemzetközi kereskedelemének körülményeire.
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLV. törvény 19. §.-a szerint az állati eredetű melléktermék - így különösen az elhullott
állat tetemének - tulajdonosa saját költségén köteles annak elszállításáról, ártalmatlanná
tételéről az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban, valamint az Európai
Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban (lásd lentebb: Jogszabályi háttér)
előírt módon gondoskodni, az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet - annak felhívására
- az állati eredetű melléktermék ártalmatlanná tételének jogszabályban meghatározott
módon történő végrehajtásáról e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban foglaltak
szerint tájékoztatni.
E kötelezettség, ha az állati eredetű melléktermék tulajdonosa ismeretlen vagy
ismeretlen helyen tartózkodik, az állati eredetű melléktermék fellelési helye
szerint illetékes települési (fővárosban kerületi) önkormányzatot, közterületen
a települési (fővárosban kerületi) önkormányzatot, közúton a közút kezelőjét terheli.
Bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegség megelőzése, felderítése és
felszámolása során keletkezett állati eredetű melléktermék ártalmatlanná tételéről
az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv intézkedik.
Szabályok kerültek megállapításra állati melléktermékek takarmányként (kedvtelésből
tartott állatok eledele előállítására), talajjavítóként, technikai célú felhasználásuk,
komposztálás, anaerob lebontás, feldolgozásuk vagy elégetésük tekintetében. A
szabályok a gazdasági haszonállatok élelmiszerhulladékokkal (moslék) történő etetését
is megtiltja.
Megállapításra került, hogy emberi fogyasztásra az ilyen célból levágott csirkék
68%-a, sertések 62%-a, szarvasmarhák 54%-a, juh/kecskefélék 52%-a kerül mindössze.
Minden évben ezért az Európai Unióban több mint 10 millió tonna egészséges állatokból
származó olyan állati termék képződik, ami végül nem kerül emberi fogyasztásra.
A cél ezért ezen termékek esetén az ezen anyagok biztonságos felhasználására való
törekvés.
A JOGSZABÁLYOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HATÓSÁGOK SZINTJEI
Magyarországon az állati melléktermékekért felelős hatóság az élelmiszerlánc-felügyeleti
hatóság, a központi operatív teendőket ezzel kapcsolatosan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága látja el.
Megyei szinten az engedélyezéssel, nyilvántartásba vétellel kapcsolatos ügyeket
a Megyei Kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságai látják el.
A helyi szintű Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalok felelősek
például az állati melléktermék szállító járművek engedélyezéséért.
JOGSZABÁLYI HÁTTÉR
Az állati eredetű melléktermékek területén az elsődleges jogszabály 2011. március
4. óta a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó
termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról szóló és az 1774/2002/EK
rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete (továbbiakban: ABP EK rendelet).
A részletes, állati melléktermékekre vonatkozó szabályokat a nem emberi fogyasztásra
szánt állati melléktermékekre és belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi
szabályok megállapításáról szóló 1069/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet
végrehajtásáról, valamint a 97/78/EK tanácsi irányelvnek az egyes minták és tételek
határon történő állat-egészségügyi ellenőrzése alóli, az irányelv szerinti mentesítése
tekintetében történő végrehajtásáról szóló 142/2011/EU Bizottsági rendelet határozza meg (továbbiakban: ABP EU végrehajtási rendelet).
Nemzeti végrehajtási a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre
vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012. (V. 8.) VM rendelet. A magyar jogszabály csak a közvetlen hatályú fenti EU jogszabályok hazai jogrendbe
történő illesztését, a felelős hatóság különböző szintjeit határozza meg. Tartalmi
kérdésekben az úniós rendeleteket és módosításaikat kell figyelembe venni, az
engedélyezett tagállami eltérések (derogációk) kivételével.
AZ ÁLLATI MELLÉKTERMÉKEK TÍPUSAI
Az állati melléktermékek (ÁMT) sokféle típusa létezik az alábbiak szerint:
|
ÁMT típus
|
Tipikus példák
|
|
Állatok teljes teste vagy testrészei
|
- Elhullott állatok tetemei (gazdasági haszonállatok)
- Lovak
- Kedvtelésből tartott állatok
- Vadállatok
- Vágóhídi hulladék – vért is beleértve
- Más állatok teljes teste vagy azok részei – pl. állatkerti állatok
|
|
Élelmiszerekből származó állati melléktermék
|
- Élelmiszerhulladék – vendéglátóipari egységekből és magánkonyhákból származó
használt sütőolajat is beleértve
- Hús, tejtermék, hal stb. – amennyiben nem emberi fogyasztásra szánt
- „Korábbi élelmiszerek” – élelmiszer előállítóktól és kereskedőktől származó,
állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladék
- Nemzetközi forgalomból származó élelmiszerhulladék – nemzetközi viszonylatban
működő közlekedési eszközről származó élelmiszerhulladék
|
|
Egyéb állati melléktermékek
|
- Trágya és emésztőtraktus tartalom
- Bőrök és irhák
- Gyapjú
- Tollak
- Szaporítóanyagok (amennyiben azokat nem tenyésztési célra szánják)
- Tojáshéj
- Egyéb állati eredetű termékek
|
Az állati melléktermékeket 3 kategóriába sorolják az általuk jelentette köz-,
és állategészségügyi kockázat alapján:
|
Kategória
|
Példák
|
|
1. kategória
|
- Az 1. kategóriájú anyag hordozza a legmagasabb kockázatot, ami az esetek többségében
TSE-vel (Transmissible Spongiform Encephalopathia), vagyis Fertőző Szivacsos Agyvelőbántalmakkal
kapcsolatos anyagokat jelent (pl. szarvasmarha gerincvelő)
- Tiltott anyagokat tartalmazó állati testek, takarmányok, élelmiszerek, mint pl.
dioxinos sertéshús, tiltott hozamfokozóval hormonkezelt szarvasmarha húsa
- Kedvtelésből tartott állatok, állatkerti, cirkuszi és kísérleti állatok (tetemei)
szintén 1. kategóriájúnak minősülnek. A kockázat ezen állatok esetében az, hogy
például sok esetben nem lehet tudni, vagy megállapítani, hogy milyen állatgyógyászati
készítménnyel kezelték őket és milyen mennyiségű maradékanyagot tartalmaznak.
- Amennyiben felmerül a lehetősége, hogy vadállatok emberi vagy állati egészségre
veszélyes betegségben hullottak el, úgy azon vadállatok tetemeit 1. kategóriájúként
össze kell gyűjteni és ártalmatlanítani kell.
- Nemzetközi forgalomból származó élelmiszerhulladék, vagyis EU-n kívüli országból
származó élelmiszerhulladék (pl.: Portugáliába repülőgépekről származó élelmiszerhulladékokkal, illetve
azok sertésekkel történő feletetésével hurcolták be az afrikai sertéspestist)
|
|
2. kategória
|
- A 2. kategóriájú anyag még szintén magas kockázatot hordoz magában, ide tartoznak
például a gazdasági haszonállatok tetemei, a trágya és az emésztőtraktus tartalom.
- A 2. kategóriájú anyagok közé sorolandóak mindazon állati melléktermékek, amelyek
nem kerültek meghatározásra sem az 1., sem a 3. kategóriájú anyagok között.
|
|
3. kategória
|
- A 3. kategóriájú anyagok csekély köz-, és állategészségügyi kockázatot hordoznak
magukban. 3. kategóriájú anyagok közé tartoznak a vágóhidakon emberi fogyasztásra
alkalmasnak minősített levágott állatokból származó anyagok, amelyeket vagy nem
szánnak emberi fogyasztásra, vagy azért mert normális esetben nem esszük meg őket
(bőrök, irhák, tollak, csontok stb.), vagy esetleg egyéb kereskedelmi okok miatt.
- Az élelmiszerhulladék (moslék), beleértve a magán háztartások konyháit is, 3.
kategóriájú anyagnak minősülnek.
|
ÁLLATI MELLÉKTERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS ÜZEMEK
Sokféle, az állati melléktermékekkel kapcsolatos üzem létezik, ahol ezen anyagok
képződnek, ezeket gyűjtik, tárolják, kezelik, ártalmatlanítják:
|
Melléktermék típusa
|
Kapcsolódó létesítmények
|
|
Állati testek és azok részei
|
- Feldolgozó üzemek
- Égető és együttégető művek
- Kedvtelésből tartott állatok eledelét előállító üzemek
- Közbenső kezelésre szolgáló üzemek (gyűjtő-átrakó telepek) – állati melléktermékek
gyűjtését végzik azok végső felhasználása/ ártalmatlanítását megelőzően
- Vágóhidak
- Állattartó telepek (az ott elhullott állatok révén)
|
|
Állati eredetű élelmiszerhulladékok
|
- Élelmiszer előállító üzemek
- Vendéglátóipari egységek
- Élelmiszer nagy-, és kiskereskedések
|
|
Egyéb állati melléktermék üzemek és létesítmények
|
- Technikai termékeket előállító üzemek (pl.: cserzőműhelyek, állati eredetű melléktermékből
kozmetikai, gyógyszeripari terméket előállító létesítmények)
- Közbenső kezelésre szolgáló üzemek (gyűjtő-átrakó telepek) – állati melléktermékek
gyűjtését végzik azok végső felhasználása/ ártalmatlanítását megelőzően
- Tároló üzemek (feldolgozott állati melléktermékek tárolását végzik)
|
|
Komposzt/Biogáz/Szerves trágya és talajjavító
|
|
A megyei Kormányhivatalok Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságai
által nyilvántartásba vett és jóváhagyott létesítmények listája elérhető ide kattinva.
Az EU többi tagállama által nyilvántartásba vett és jóváhagyott üzemek listája
elérhető az EU Bizottság weblapján.
AZ ÁLLATI MELLÉKTERMÉKEK MEGENGEDETT FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI
A különböző állati melléktermékek esetében számos megengedett felhasználási vagy
ártalmatlanítási lehetőség áll rendelkezésre az alábbiak szerint:
|
Felhasználás típusa
|
Példák
|
|
Takarmányozási felhasználási lehetőségek (FIGYELEM: takarmányozási felhasználás
kizárólag szigorú feltételek és előírások mentén lehetségesek, gazdasági haszonállatok
számára rendkívül korlátozott mértékben)
|
- Prémes állatok takarmányozása
- Halak takarmányozása
- Kedvtelésből tartott állat eledel előállítás
- Állatkerti állatok takarmányozása
- Bizonyos veszélyeztetett vadon élő állatok takarmányozása
- Kennelekben tartott kutyák takarmányozása
- Légylárvák és férgek takarmányozására – horgászcsali előállítás céljából
|
|
Más felhasználási lehetőségek
|
- Állati melléktermékek tüzelési célú felhasználása (pl.: állati zsírok esetében)
- Technikai célú felhasználás
- Gyógyszeripari célú felhasználás
- Biodízel előállítás (pl.: használt sütőolajból)
- Orvostechnikai eszközök előállítására (pl. sebészethez használatos varróanyag
előállítás)
- In vitro diagnosztikumok előállítása (pl.: diagnosztikai célra hormonok, enzimek,
restrikciós enzimek, peptidek, antigének, antitestek)
|
|
Mezőgazdasági termőterületen történő felhasználás
|
- Komposzt
- Anaerob emésztésből származó emésztési maradványanyagok
- Csont és húsliszt
- Más állati melléktermékek, amelyeket szerves trágya vagy talajjavító összetevőjeként
használnak fel. (pl.: tojáshéj)
|